Az egészséges, egészségtudatos táplálkozás és életvitel egyre inkább felülírja a szokásokat és a családi tradíciókat. A testi-lelki-szellemi állóképesség ugyanis ott kezdődik, ahol azt már az ókorban is intelemként jegyezték: az vagy, amit megeszel. Az étkezési kultúra, különösen hazánkban, sok esetben megáll a hús-krumpli receptúráknál, és igen nehéz ezen már felnőttkorban változtatni. A változás azonban gyakran apró lépésekkel indul, például az olyan szuperfűszerek napi rendszerességgel történő fogyasztásával, mint a gyömbér és a fahéj.

A fahéj egészségügyi előnyei aktívan sportolók, életmódváltók számára

Nemcsak az inzulinrezisztensek és cukorbetegek számára jelent támogatást, de azoknak is, akik rapszodikus életvitelük miatt rendszertelenül – ritkán, és inkább mennyiséget, mint minőséget – étkeznek.

A fahéj egyensúlyban tartja a vércukorszintet

  • A fahéjban található polifenol -antioxidánsok úgy működhetnek, mint az inzulin, ami azt jelenti, hogy segítik a glükózt a véráramból a sejtekbe juttatni.
  • Ez a tulajdonság például a futók számára is fontos, hiszen minél gyorsabban kerül a cukor az izmokba, annál gyorsabban égethető el üzemanyagként.

A fahéj antioxidánsai erősítik az immunrendszert, egyéb fitonutriensei rugalmasabbá teszik az érfalakat.

A fahéj segít csökkenteni a koleszterinszintet

A fahéj szerepet játszhat a szervezet koleszterinszintjének csökkentésében.

Egy tanulmány szerint a fahéjkivonatot tartalmazó étrenden tartott egerekben szignifikánsan magasabb lett a HDL (jó) koleszterin szintje:

  • Az eredmények azt mutatták, hogy a fahéj fogyasztása az össz- és az LDL (rossz) koleszterinszint csökkentésében is szerepet játszik, ami szintén a cukorbetegek, valamint a problémás májfunkciók, és szívbetegek esetében különösen fontos információ.

Egy emberi résztvevőkön végzett kísérletsorozat azt is kimutatta, hogy:

  • A vizsgálatban résztvevő emberek közül azok, akik 1, 3 vagy 6 gramm fahéjat 40 napon keresztül használtak, alacsonyabb triglicerid-, LDL -koleszterin- és összkoleszterinszinttel zárták a vizsgálatsorozatot.

Az érfalak rugalmasságát is támogatja a fahéj

Az erek tágulási képessége a jó vérkeringés fenntartásához elengedhetetlen. Az érfalak rugalmassága azonban nemcsak az életkor függvénye, hanem a táplálkozásé is. Az erek elzsírosodása, az érelmeszesedés mind csökkentik  a rugalmasságot, és megágyaznak a vérrögképződés folyamatának. 

  • A fahéj egyike azoknak a természetes élelmiszereknek, amelyek az erek rugalmasságát támogató fitonutrienseket tartalmaznak.
  • Az érfalak rugalmassága egy aktív életet élő, rendszeresen sportoló, például futó ember számára az állóképesség szempontjából nélkülözhetetlen. 
  • Futás közben a szív, a tüdő, és az izmok megnövekedett terhelésnek vannak kitéve, amihez az ereknek kitűnő állapotban kell lenniük.

A fahéjnak gyulladáscsökkentő hatása is ismert

  • A fahéjas teát fogyasztók a szokásosnál magasabb antioxidáns státusszal rendelkeznek, mint azok, akik fahéj nélkül isszák a teájukat.
  • A fahéjban található flavonoidok, illóolajok, és a fahéjaldehidek a szabad gyökök megkötésében jeleskednek, gyulladáscsökkentő hatásuk kiváló.
  • A szájnyálkahártya gyulladásos betegségeire is nagyon jó hatással van a fahéj rágcsálása; leheletfrissítő hatása már az ókor óta ismert.

 

A fahéj gyulladáscsökkentő szerepe miatt, a szájhigiéniában korszakok óta ismert és használt. fűszer

A fahéj helyettesíti a cukrot

Bár szénhidráttartalma alacsony, a fahéj natúr, édeskés ízvilága elhiteti az ízlelésünkkel, hogy a fahéjjal enyhén megszórt étel édes. Valójában ez egy illúzió, viszont az édesszájúakat támogatja a cukorfogyasztás mérséklésében.

A gyömbér fogyasztásának élettani előnyei

A Dél-Kelet-Ázsiából származó gyömbér ugyanannak a növénycsaládnak a tagja, mint a kardamom és a kurkuma. Ezen a vidéken nemcsak a tradicionális étkezési kultúra, de a gyógyászat része is ősidőktől fogva.

Különféle betegségek, például:

  • reumás ízületi gyulladás,
  • magas koleszterinszint,
  • idegsorvadásos állapotok,
  • asztma,
  • emésztési panaszok,
  • cukorbetegség, és
  • sejtburjánzással járó állapotok kezelésére használják évezredek óta.

Leginkább frissen szeletelve, reszelve, valamint szárítva, porrá őrölve fogyasztják. Kivonatából magas koncentrátumú szirupot, tinktúrát állítanak elő, melyet vízbe cseppentve fogyasztanak. A modern ember viszont leginkább abban hisz, amit laboratóriumban is bizonyítva lát. A gyömbér ezen a téren sem bizonyult csalódásnak.

Labortesztek bizonyítják, hogy:

  • A gyömbér az oxidatív stressz/károsodások leküzdésében hasznos és hatékony partner. 
  • Terápiás gyakorlatba is bevonható emésztőrendszeri és szívbetegségek esetében. 
  • Jó hatásfokkal működik a prekarcinómás állapotok esetében is, valamint a kemoterápia kellemetlen tüneteinek enyhítésében.
  • Magas C-vitamin tartalma az immunrendszert erősíti.
  • Az étvágy csökkentésével és az anyagcsere fokozásával tehermentesíti a kiválasztószerveinket, mindehhez természetesen a bő folyadékbevitel is szükséges.

A gyömbér immunrendszer-esrősítő hatását is ismerjük és használjuk gyógyszertári és házikészítményekkel.

A gyömbér hatóanyagai fokozzák a kardioedzés zsírégető hatását

Önmagukban is gyorsítják az anyagcserét, de attól, hogy a kanapén gyömbérteát kortyolgatunk, még nem fogunk lefogyni. 

  • A heti 3 kiló csak akkor “megy le”, ha heti négy alkalommal intenzív kardio jellegű mozgás, vagy intervall edzés kerül napirendre, és ügyelünk a szénhidrátbevitelre is. 
  • Mindez persze egészséges anyagcserével rendelkező fogyasztók számára ajánlott, az olyan anyagcsere betegségekkel együtt élők, mint a cukorbetegek, nem javasolt a havi 1-2 kilónál gyorsabb fogyás, és a lowcarb étrend követése.
  • Természetesen ők is gyorsíthatják az anyagcseréjüket gyömbér fogyasztásával, főleg, ha nagy túlsúlytól kell megszabadulniuk, de mindezt a konzervatív és a gyógyszeres/inzulinterápia kiegészítéseként tegyék, ne ahelyett!

A gyömbér, mint antidepresszáns

Egy jó forró gyömbértea a megtépázott, fáradt idegrendszer számára igazi regeneráció. Ebéd vagy munka után, esetleg elalvás előtt fogyasztva nyugtató hatással van a szervezetre, segít az ellazulásban.

Influenza? Gyömbér!

A vírusfertőzésekkel együttjáró gyakori fejfájás, migrén kezelésében is hatékony partner a gyömbér, valamint hurutoldó, gyulladáscsökkentőként is jól működik.

Idegnyugtató hatása miatt a stresszes időszakokban a gyömbér segíti az ellazulást.

A hölgyek barátja klimax előtt és után is

  • A gyömbér a termékeny korban lévő hölgyek számára igazi enyhülést nyújt, nemcsak idegnyugtató, stresszmentesítő, de görcsoldó, fájdalomcsillapító tulajdonságainak köszönhetően. (Azok, akik nem szeretik a gyömbér csípős ízét, inkább cickafarkfű, macskagyökér, vagy citromfű tea keverékét fogyasszák.)
  • A másállapot kellemetlen émelygéssel induló reggeleit tünetmentesítheti a gyömbértea.
  • A policisztás ovarium szindróma és az endometriózis kezelésében konzervatív terápiaként javasolt a gyömbér fogyasztása, hiszen ez az egyetlen olyan természetes gyógymód, aminek nincs jelentős mellékhatása, viszont képes enyhíteni az intenzív, krónikus fájdalmat is.
  • A változó korban lévő hölgyek a hormonszint ingadozás miatt gyakran szenvednek a rossz közérzet és az általános fáradékonyság tünetei miatt, amit a gyömbér jótékonyan enyhít.

A gyömbér nemcsak borogatásként, hajpakolásként, de bőrápolóként is beválik.

A gyömbér nemcsak belsőleg, de külsőleg is “reformképessé” változtatja a mindennapokat:

  • A gyömbért tartalmazó kenőcsök, borogatások a helyi vérbőség fokozásával élénkítik a bőr keringését, így selymesebb, puhább, szebb lesz tőle a bőr.
  • Hajmosás után érdemes gyömbérkivonatot csepegtetni a hajpakolásba és fél órára a hajon hagyni. A fejbőr vérellátásának fokozásával élénkíti a hajhagymákat, ami a hajkorona megtartásában is segítséget nyújt.