A kellemetlen fájdalommal járó izomgörcs sokunk számára ismerős lehet, bizonyára mindenkinek van már ezzel kapcsolatos negatív élménye, éppen ezért nem árt ismerni, hogy milyen biológiai folyamatok állnak mögötte, mert így könnyebben megérthetjük a gyógyításának a folyamatait is.

Az izomgörcs okai

Amikor izomzatunk tápanyag- és oxigén ellátásában zavarok támadnak, bizonyos körülmények megakadályozzák a megfelelő áramlást, akkor gyakran alakulhat ki izomgörcs, csakúgy, mint az ionáramok egyensúlyának felborulásával. Ezek a biológiai „háttérfolyamatok” elsősorban akkor alakulhatnak ki, ha például erősebb fizikai terhelésnek tesszük ki az izomzatunkat, akár sportolás, akár egyéb tevékenység közben. Ebben az esetben tehát alapvetően megfelelő oxigén és energia áramlást biztosít a szervezetünk, csak éppen a „végfelhasználónak”, vagyis adott izmunknak lenne fokozottan nagyobb igénye, amit a kapacitás szűkös, pontosabban fogalmazva átlagos volta miatt nem kap meg. 

A másik eset, amikor az izomzatunkat ugyan nem terheljük az átlagos mértéknél erősebben, azonban mégsem jutnak el a megfelelő tápanyagok kellő mennyiségben azokhoz. Ilyenkor arra gyanakodhatunk, hogy ereink beszűkült állapota okozhatja az izomgörcsöt. Ez a probléma elsősorban lábfájdalom formájában jelentkezik, amikor például sétálás közben bizony többször is meg kell állni azért, mert úgy érezzük, a lábunk nem bírja tovább és erőteljes fájdalom jelentkezik a lábizmokban.

Az izomgörcs legtöbbször nyugalomban - például éjszaka alváskor - vagy sportolás közben jelentkezik.

 

Az izomgörcsért felelős vitaminok

Bizonyos vitaminok hiánya szinte elkerülhetetlenül krónikus izomgörcsökhöz vezethetnek. A magnézium hiánya például a terhesség, a cukorbetegség folyamán, vagy éppen a nem megfelelő táplálkozásból adódóan okozhat nagyon kellemetlen izomgörcsöt. A magnézium mellett a kalcium hiánya is komoly problémákat okozhat, amelyek esetenként súlyosabb görcsrohamok formájában is jelentkezhetnek.

 

Az izomgörcs mögött nemcsak túlterhelés, de az ásványi anyagok - magnézium, kálium, kálcium - egyensúlyának felborulása is állhat.

 

Amíg némely vitamin hiánya az izomgörcsök kiváltó okai között szerepelhet, addig például a kálium esetében annak szervezetünkben megjelenő emelkedett szintje is okozhat problémákat. Ez leginkább a vesebetegeknél fordul elő, ráadásul esetenként az izomgörcsök akár rángások formájában is jelentkezhetnek.

Az izomgörcs kezelése

Természetesen az izomgörcsöket kezelésük szempontjából sem szabad egy kalap alá venni, hiszen a megfelelő gyógymódok, illetve készítmények szakszerű használatát elsősorban az határozza meg, hogy konkrétan milyen kiváltó okai voltak az izomgörcsnek. A házilagos kezelések esetén is érdemes minden esetben kikérni szakorvos véleményét, hiszen egy pontatlanul megállapított, vagyis inkább csak általunk sejtett diagnózis többet árthat, mint amennyit használ. Azok az izomlazító készítmények, gyógyszerek, amelyek a központi idegrendszeren keresztül hatnak, általában vénykötelesek és csak szigorú orvosi felügyelet mellett alkalmazhatóak. Az akut izomfájdalmak, izomgörcsök kezelésére szolgáló készítmények általában nem az izomgörcs kiváltó okát szüntetik meg, hanem csupán az izomgörcs okozta fájdalmat csökkentik.

Izomlazításhoz tapaszok és krémek

Az izomgörcs megelőzésére, az izomlazításra szolgáló tapaszok és kenőcsök komoly előnye, hogy egyrészt gyorsan jelentkezik pozitív, azaz gyógyhatásuk, másrészt ezek az ún. lokálisan alkalmazott készítmények közé tartoznak, vagyis a hatásukat közvetlenül a fájdalom helyén fejtik ki, így nem kell attól tartanunk, hogy a tapaszokban, illetve a kenőcsökben lévő hatóanyagok nagyobb mennyiségben bekerülnek a véráramunkba, nem várt mellékhatásokat okozva ezzel. Az izomlazító tapaszokat a gyakran izomsérüléssel küzdő sportolók mellett a „civil életben” is eredményesen használhatjuk, elsősorban a visszatérő fájdalmakkal rendelkező testrészeken. Ezek a tapaszok elsősorban kineziológiai, vagy mágneses alapon működnek. A krémek között megkülönböztetünk ún. hűsítő krémeket, illetve melegítő hatású krémeket. A hűsítő krémek, ahogy a nevükben is benne van, a sérült területek hűsítésével csökkentik a jelentkező fájdalmakat, amelyet a kámfor, a különböző illóolajok, vagy éppen a mentol, mint jellemző hatóanyagok segítségével érnek el. A melegítő hatású krémek az izmok munkáját segítik azzal, hogy serkentik a vérkeringést a kenéssel kezelt izmok körül.

 

A melegítő hatású sportkrémek kenőcsök, a masszázs és az ásványi anyagok pótlása segíthet az izomgörcs kezelésében.

 

Az izomlazító krémek közül az egyik legismertebb és ezáltal legnépszerűbb a Richtofit sportkrém, amely többek között olyan gyógynövényekből áll, mint a római kamilla, a levendula, vagy éppen a körömvirág, amelyeknek regeneráló és lazító hatása a bőrbe masszírozva jelentkezik. A Richtofit mellett a Nicoflex kenőccsel is találkozhatott már mindenki, aki otthon magának próbálta csökkenteni, vagy éppen megszüntetni az izomfájdalmakat. A Nicoflex szintén fokozza a vérkeringésünket és rugalmassá teszi az izmainkat, így ezt elsősorban komolyabb igénybevétel előtt érdemes alkalmaznunk.