Akinek van egy vagy több négylábú társa, legyen az akár kutya vagy macska, az tudja, hogy a csillogó szem, a fényes bunda, a nedves nózi és a lelkes ugrabugrálás mennyire fontos. Ha ezek bármelyike eltér a megszokottól, akkor a gazdi joggal kezd aggódni. Persze nem minden esetben áll komoly probléma a háttérben, hiszen kedvenceinknek is kicsit több odafigyelésre, támogatásra van szükségük a kor előrehaladtával, egy betegséget követően, de akár az őszi-téli időszakban is. Ilyenkor jól jönnek a kifejezetten állatoknak kifejlesztett táplálékkiegészítők és vitaminok.

Miért fontos az immunrendszer?

Nem túlzás azt mondani, hogy a szervezet legfontosabb védekező rendszere az immunrendszer, ami ellenőrzi, felismeri a szervezetbe jutó kórokozókat, emellett jelentékeny része van azok eltávolításában is. Egy erős immunrendszer ebben nyilvánvalóan hatékonyabban tud helytállni.

Összetétele alapján kétféle immunrendszert különböztethetünk meg: a veleszületett-, és a szerzett immunrendszert. A veleszületett immunrendszer az első védelmi vonalat jelenti. Amikor és amit nem ismer fel az első számú védekező rendszer, ott és akkor lép elő a szerzett immunrendszer védekező szerepe. Éppen ezért van kiemelt jelentősége az immunrendszer támogatásának.

 

A házikedvenceinkről való gondoskodás az egészségük védelme érdekében az immunerősítést is fedje le.

Milyen esetekben gyengülhet a háziállatok immunrendszere?

  • Utazás, szállítás
  • Betegség, fertőzés, gyógyszerek, operáció
  • Idegen, új környezet
  • Rossz táplálkozás, alultápláltság, elhízás
  • Idős kor

Az étrend jelentősége

Az állatok számára éppúgy ahogy nekünk embereknek, az erős immunrendszer legfontosabb alappillére a megfelelő, kiegyensúlyozott táplálkozás. Amennyiben tápot vásárolunk számukra, igyekezzünk jó minőséget választani és a helyes napi mennyiséghez tartsuk szem előtt az állat életkorát, méretét, egészségi állapotát, illetve az ivartalanítás tényét. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy (például a korral) a kedvenceink ízlése is változhat, ezért szükséges lehet a megszokott márkákban vagy ízekben változtatást eszközölni. 

Emellett természetesen nem feledkezhetünk meg a megfelelő mennyiségű és tiszta folyadék (víz) fogyasztásról sem. 

Elegendő testmozgás

A kedvenceinknek is szüksége van mozgásra, futkározásra, játékra, hiszen a mozgáshiány náluk is elhízáshoz vezethet, illetve a játék, a törődés hiánya lelkileg is megviseli őket. Alaprecept nincs, hogy melyik fajnak és fajtának mennyi a napi mozgás- és játékigénye, ez sok mindentől függ. A testméretet, az életkort, az adott fajta adottságait, az egészségi állapotot, az elhelyezést (lakásban tartott, kijárós, kertben tartott) és az egyedi igényeket mind-mind figyelembe kell venni. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor érdemes kikérni egy állatorvos véleményét.

 

A szőrápolás és az élősködők elleni védelem is legyen aktív része a kedvencünkről való gondoskodásnak.

Az immunerősítés további lehetőségei

A házikedvencek immunrendszerének megerősítéséhez érdemes étrendkiegészítő készítményeket is bevezetni az étkezéseikbe. Nézzük, hogy milyen lehetőségeink vannak ezen a téren.

Probiotikumok

A probiotikumok egészséges baktériumokat tartalmaznak, amelyek segítik az emésztést, a tápanyagok felszívódását, illetve helyreállítják a bélflórát. Az emésztőrendszer rendellenes működésére utal például a hasmenés, a puffadás, a görcsök és a rossz lehelet is. Az okok között szerepelhet a stressz, megbetegedés, idős kor, fertőzés, nem megfelelő táplálkozás, stb. A probiotikumok további előnye, hogy jó hatással vannak az állat hangulatára is. Az azonban fontos, hogy kifejezetten állatok számára készült probiotikumokat adjunk nekik és figyeljük, hogy miként reagál rájuk a kedvencünk.

Amikor a táplálkzásról van szó, a házikedvenceink részére is szerezzük be a szükséges probiotikumokat és vitaminokat.

Omega-3 halolajok

A zsírsavak kiemelt szerepet játszanak a kisállataink szervezetében is, hiszen több minden mellett energizálnak, segítik az ízületek, a szív, és a belek munkáját is. Támogatják az agyműködést, valamint a bőr, a szőr és az ízületek általános állapotát. Csökkenti a szív- és érrendszer megbetegedésének kockázatát. Segíti a szervezetben fellépő gyulladásos folyamatok visszaszorítását, illetve a fertőzések leküzdésében és a megfelelő koleszterinszint fenntartásában is komoly szerepet játszik.

Vitaminok

Az állatok immunrendszerét és általános egészségi állapotát is támogathatjuk vitamin készítményekkel, azonban legyünk körültekintőek és kérjük ki szakember véleményét a témában. A fiatal kutyák esetén például a túlzott vitamin bevitel a csontok felpuhulását eredményezheti. A C-vitamint kúraszerűen, de a B-vitamint folyamatosan is szükséges lehet pótolni. Ne felejtsük el azt sem, hogy a zsírban oldódó vitaminokat könnyen túl is adagolhatjuk, amivel akár árthatunk is az állatnak. A legjobb, amit tehetünk, hogy figyeljük a kisállatunkat és ha valami rendellenest vagy a megszokottól eltérőt tapasztalunk, akkor az első lépés, hogy szakember segítségét kérjük.