Magyarországon tízből kilenc "89%" női vezető szerint a sportolás hozzájárul ahhoz, hogy sikeres vezetővé váljon - mutat rá a Testnevelési Egyetem, az Egyenlítő Alapítvány és az EY 232 magyar döntéshozó hölgy körében készült hazai friss kutatása, amelynek hivatalos beszámolójából közlünk alább érdekes és inspiráló részeket.

A megkérdezettek szerint a sportolás számos olyan személyiségvonást és tulajdonságot alakít ki a nőkben, amely munkavállalóként és vezetőként is fontos. A válaszadók közel kétharmada emellett úgy véli, hogy a versenysportos múlt előnyt jelenthet egy új állásra való jelentkezéskor. Ezenkívül a megkérdezettek több, mint fele nyilatkozott úgy, hogy más sikeres vezető inspirálta abban, hogy ő maga is vezetővé váljon.

Kiemelkedően fontos a sport

A kutatásban résztvevő döntéshozók 84 százaléka sportolt fiatal korában, és szinte mindannyiuk "91%" életének része ma is a rendszeres testmozgás.

Minden második női vezető legalább heti három alkalommal, vagy gyakrabban mozog, körükben a futás és a jóga bizonyul a legnépszerűbbnek. A fizikai aktivitás pozitív hozadékai között az egészségmegőrzést, valamint annak stresszoldó hatását tekintik a legfontosabbnak a válaszadók.

"Legyen szó akár nőkről, akár férfiakról, a jólét alapvető feltétele a rendszeres testmozgás. Ma, amikor sokan egész nap ülő testhelyzetben dolgoznak, ez leginkább a sportoláson keresztül valósítható meg" - emelte ki dr. Gál Andrea, a Testnevelési Egyetem docense. "A kutatás is bizonyítja, hogy a sportolást nem tehetik zárójelbe a munkahelyi kötelességek, sőt, az számos, a fizikumra és a személyiségre gyakorolt pozitív hatása révén még a sikeres munkakarrierben is kulcsszerepet játszik" - tette hozzá.

A fizikai aktivitás pozitív hozadékai között az egészségmegőrzést, valamint annak stresszoldó hatását tekintik a legfontosabbnak a válaszadók.

Támogató munkahely sokat segíthet

A kitöltők 35%ának a cége segíti anyagilag, hogy a dolgozóknak legyen lehetősége rendszeresen mozogni. Személyes vagy online sporteseményeket is csak a cégek harminckét százaléka szervez az alkalmazottak számára.

"A vezetők és a munkatársak jóléte egyértelműen hozzájárul a szervezet sikereihez, ebben pedig a sportnak is kulcsszerepe van" - hangsúlyozta Farkas Margit az EY Személyügyi Tanácsadás Üzletág partnere.

Sport egy karrier kezdetétől a végéig

A tanulmány rávilágít arra, hogy a testmozgás egy nő karrierjének teljes szakaszában kedvező hatással lehet az előmenetelére. Arra a kérdésre, hogy mivel inspirálhat egy élsportoló másokat a munkájában, válaszként a kitartást, a kemény munkát, az elszántságot, valamint a célra való fókuszáltságot említették a leggyakrabban. A példakép és motiváló hatás több helyen is igazolást nyert, például a válaszadók 80 százaléka tartaná hatékonynak eredményes női sportolók előadóként vagy oktatóként történő bevonását női vezetőképzéseken.

A kutatásról

Az EY, a Testnevelési Egyetem és az Egyenlítő Alapítvány 2020 telén végzett közös online kutatásában 232 női döntéshozót kérdeztek meg. A válaszadók 56 százaléka több mint 10 éve dolgozik vezetői pozícióban, több mint 20 különböző szektort lefedve, 78% -a 40-59 közötti korosztályt képviselve.

"Forrás: ey.com "